2012. június 29., péntek

Online rulett


A nagy átverés

Ez a poszt most egy kicsit rendhagyó lesz. A célom a blog elindításának kezdetén annyi volt, hogy az arra kíváncsiakkal megosszam mindazt amit a blackjackről tudok.

Persze nem áll tőlem távol, hogy esetlegesen más szerencsejátékokkal kapcsolatban is kifejtsem a véleményemet. Így most ezt fogom tenni.

Ennek egyik oka, hogy már több olvasóm is tanácsot kért tőlem az online rulettel kapcsolatban. A másik, hogy már a sokadik üzenetet kapom e-mailben vagy valamelyik közösségi oldalon amelyben az ismeretlen ismerős valamilyen oldalt ajánl a számomra, ami bevált és nagy hasznot hozott. Természetesen ezek az oldalak mind az online rulettel kapcsolatosak.

Kapcsolódó cikkek:

Online rulett 2

Online Rulett 3

Pénzkereset online szerencsejátékkal

Ennek az írásnak tehát az a célja, hogy a rulettel kapcsolatos leggyakoribb tévhiteket, félreértéseket tisztázzam. Legalábbis az én, azaz egy kártyaszámoló, vagy ha ez a kifejezés jobban tetszik, előny szerencsejátékos nézőpontjából.

Tehát úgy gondolom eljött az ideje, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba.

Naponta több száz eurót keresni oldalak

Ezek az oldalak különböző neveken szerepelnek, de a lényeg, hogy mindegyiküknél valamilyen formában ott szerepel, hogy hogyan kereshetsz több száz eurót vagy dollárt naponta.

A reklámcsíkjaik (bannerjeik) megtalálhatóak a különböző internetes oldalakon, no meg persze  a népszerű, közösségi oldalakon is.

Szerintem az alábbiakban olvasható vagy ehhez hasonló üzenetet mindenki kapott már.

Pénz neten!

 Helló!

Akkor küldöm a weboldal linkjét, amit ígértem.


Néhány hónapja egy régi barátom ajánlott nekem egy honlapot, amelyen egy igazán egyszerű online jövedelemforrást ismertetnek. Kipróbáltuk közösen, és igazán kiválóan működik!
 
Kezdetben el sem tudtuk képzelni, hogy mennyire rövid idő alatt lehet komoly pénzekhez jutni ezzel a szisztémával. Mi mostanság hetente 800-1000 EURÓ-t is elérünk vele. Ez több mint 1 millió forint havonta.
  
Olvasd végig, és használd:

 http://...

 A módszer nem minden esetben könnyű, viszont nagyon egyszerű és jól hoz a konyhára! Teszteld, tanuld meg és keress sok pénzt vele!
 
 http://...

 Szia


A legtöbben az ilyen üzeneteket elolvasás nélkül törlik, azonban attól tartok, még mindig elég sokan vannak, akik alaposan bedőlnek neki.

A megadott címre kattintva egy oldalra jutunk, ahol a már fent említett keress pénzt szlogenek után egy jól öltözött fiatalember fényképét láthatjuk aki önmagát mint üzleti elemzőt (más oldalakon esetleg többen önmagukat mint kutató matematikusokat) mutatkozik be.

Majd ezek után elmondja, hogy ő vagy egy barátja kifejlesztett egy módszert amit, miután letesztelt, most nagylelkűen és teljesen ingyenesen megoszt a nagyközönséggel.

Ezek után egy vagy több "referenciaszemély" fényképe következik akik lelkesen leírják, hogy ők bizony először nagyon is izgatottak és szkeptikusak voltak a módszerrel kapcsolatban, de aztán miután kipróbálták kellemesen csalódtak.

Majd következik maga a módszer bemutatása, és a jótanács, hogy elsőnek mindenképpen csak demo módban, vagy fun módban azaz játékpénzben próbáljuk ki.

Azt azért szeretném hozzáfűzni, hogy a fun módot nem véletlenül hívják így. Hiszen az online kaszinóknak valahogy csak kedvet kell csinálni ahhoz, hogy a látogatók a valódi pénzes játékhoz is kedvet kapjanak.


A módszer leírása mellett pedig egy vagy több népszerű online kaszinó címe található, ahol a módszer tuti biztos működik. A linkekre kattintva, pedig máris a kaszinó "igen kedvező" bónuszajánlatához érkezünk.

Azt, hogy ezekkel a kaszinó bónuszokkal a rulett esetén milyen eredményre is számíthatunk majd egy kicsit lejjebb részletesebben foglalkozom.

A módszer persze mi más lehetne mint a Martingale tétrakási rendszer. Erről ugyan egyszer már írtam a tétrakási rendszerek című írásomban, de vegyük szemügyre még egyszer miről is van itt szó.

A Martingale tétrakási rendszer

Ez a rendszer a 18. században terjedt el, de valószínűleg a gyökerei, jóval régebbre nyúlhatnak vissza. Elvben olyan játékokban alkalmazható, ahol két egyforma valószínűségű kimenetelre lehet fogadni.

Ezért ajánlgatják a "szakértők", hogy a ruletthez kiváló alkalmazható. A baj csak annyi, hogy a rulettben a kimenetelek száma még a legegyszerűbb esetben sem kettő, és ezek valószínűsége egyáltalán nem egyforma.

Ezt a tétrakási rendszert sokan esetleg duplázós rendszerként ismerik, és valószínűleg előbb vagy utóbb minden kezdő szerencsejátékos aki még egyáltalán nem halott róla magától feltalálná.

A stratégia alapvetően arra épít, hogy egységnyi nagyságú téttel kezdünk el játszani.Ha nyerünk akkor egy egységnyit nyerünk és ez hozzáadódik az alaptőkénkhez.

 Ha egy tétkört elveszítünk, akkor feltett tét dupláját tesszük fel a következő körben. Ha megint veszítünk akkor megint duplázunk. Egészen addig ismételve a folyamatot, amíg egy kört meg nem nyerünk.

Így egy győzelem esetén, a végén az alaptőkénk mindig egy egységtéttel lesz nagyobb, és utána újból egy egységtéttel kezdünk játszani.

Tehát nagyon egyszerűen először teszünk egy egységnyi tétet a piros vagy a fekete színre. Ha kijön, máris gazdagabbak lettünk egy egységnyivel. Ilyenkor újból egy egységnyi tétet teszünk, de a másik színre. tehát ha a pirossal kezdtünk akkor a feketére.

Ha nem akkor megduplázzuk a tétet. Ha nyerünk akkor az alaptőkénk egy egységnyivel nő. Ha nem akkor megint megduplázzuk a tétet. Ezt addig folytatjuk amíg a megtett szín ki ne jön.

Ha a zöld szín jön ki, akkor az olyan mintha az ellenkező szín jött volna ki, és ismét arra a színre teszünk amelyikre az előző körben.

Ezeken az oldalakon persze megtalálható a módszer leírása, és az alábbi "matematikai okoskodás" amit a könnyebb áttekinthetőség kedvéért táblázatba foglaltam.


Pörgetések száma 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
A tét, amit felteszünk [€;$] 1 2 4 8 16 32 64 128 256 512
A vesztés esélye 48.2% 42.8%  36.3% 31.5% 26.8% 21.6%  17.9%   13.8%   7.6% 2.0%
Esély a nyerésre  51.8%   57.2%    63.7% 69.5%   73.2%   78.4%   82.1% 86.2% 92.4%  98.0%

!Figyelem!

!!Ezeknek a százalékos értékeknek nehogy bedőljön valaki!!

!!!Ez ugyanis baromság!!!

Tehát aki ezt állítja, hogy a ruletten a pörgetésekkel, és a tétrakással az esélyeink így alakulnak, az vagy iszonyúan hülye, vagy hazudik!

Ezek az esélyek nem valósak, ugyanis a rulettben, minden egyes pörgetés egy teljesen új pörgetés. Az előző esemény, eredmény a következő eseményt, azaz, hogy melyik szín vagy szám fog kijönni nem befolyásolja.

Rulett statisztikai programok

Éppen ezért nem működnek a manapság terjedő rulett statisztikai programok, amelyek a kipörgetett eredmények alapján trendeket állítanak fel, és ebből akarnak a következő körökre eredményeket megjósolni. Tehát, ilyen programokat ne akarjon senki se vásárolni! Ezek szintén csak a program készítőinek és az eladóknak hajtanak hasznot.

Tömören és egyszerűen összefoglalva: 


A múltból, vagyis a már kipörgetett számokból nem lehet a jövőre következtetni. A rulettasztal pedig nem emlékszik semmire. Matematikával nem lehet ezt a szerencsejátékot legyőzni.
Christoph Drösser


Várható eredmények

Nézzük csak meg mi is történne, ha az útmutatás szerint cselekednénk!


A fentebb bemutatott oldalak útmutatása szerint fizessünk be például 100 €-t a megadott kaszinó oldalára. A befizetésünket a bónusszal megduplázhatjuk. Tehát máris lesz 200 eurónk.

Az oldal tulajdonosa, ahonnan a regisztrációt végezted, pedig szintén gazdagabb lesz néhány euróval, attól függően, hogy te mennyit is fizettél be. 

Idáig teljesen jó.

Vizsgáljuk meg először is milyen esélyeink is vannak. A rulett európai változatában 0-tól 36-ig szerepelnek a számok. Tehát összesen 37 darab szám van. 18 piros, és 18 fekete színű, és a zöld színű nulla.

Számoljuk ki mennyi annak az esélye, hogy a piros, vagy a fekete színre téve nyerjünk. Ez a klasszikus valószínűség alapján a kedvező esetek száma osztva az összes eset számával, azaz


Ha ezt 100-al megszorozzuk akkor megkapjuk az esélyt százalékos értékben.
Tehát,

 0,4864 x 100 = 48,64%

Tehát az 50% - 50%-tól, amire a martingale rendszert kitalálták kicsit messzebb vagyunk! 

Számoljuk ki, hogy ez a 200 € mire is lenne elegendő, ha 1 €-t tennénk fel az első körben, és mindig dupláznánk a tétet ha veszítünk. Azaz határozzuk meg, hogy hány vesztes körön át tudnánk játékban maradni.

Az alaptőkénket jelöljük B-vel. B=200 €

A tétet jelöljük T-vel. T=1 €

K = hány tétkörön át tudunk játékban maradni.

 
Ha folyamatosan veszítenénk, (ami megeshet), azaz elkapunk egy vesztes sorozatot akkor 8 kört tudnánk lejátszani. Tehát a 200 €-k a 8-ik tétkörig elegendő, és a 9-ik tétkörre már nem lenne elegendő pénzünk.

Számoljuk ki mekkora az esélye annak, hogy veszítünk és kiesünk.


Ha ezt az értéket megszorozzuk százzal, akkor megkapjuk, hogy hány százalék az esélye annak hogy kiesünk. Tehát,

 0,0048 x 100 = 0,48%

Persze ez a százalékos érték egyeseknek nem sok mindent jelen, vagy egyszerűen csak nehezebben értelmezhető. Vagy egyszerűen elég kicsinek látszik.

Fordítsuk ezt le esélyekre, azaz oddsokra.

100/0,48 =208,3 ~ 208

 Ez azt jelenti, hogy minden 208 esetben egyszer veszítenénk, és 207 alkalommal nyernénk 1 €-t.

Amikor viszont veszítünk akkor mind a 200 €-t elbuknánk.

Mielőtt bárki rossz gondolatmenettel indulna el, azzal rögtön közlöm a következőket. Ez nem azt jelenti, hogy folyamatosan 207 alkalommal nyerünk 1 €-t, azaz 207 €-t, és egyszer a végén a 208-ik esetben meg vesztünk 200-at. Ha így történne akkor a nyereség 7 €-lenne. Mivel a játék online folyik, 207 pörgetést nagyon gyorsan le lehet játszani. Tehát ez egy nap alatt sokszor 7 eurót jelentene. De csak elméletben!

Ugyanis azt, hogy ez a vesztés mikor is következik be, sajnos nem határozható meg. A tapasztalatok alapján sajnos ez túl hamar bekövetkezik. Így mielőtt akár egyszer is nyerhetnél 7 €-t, az alaptőkédet mind el is fogod veszíteni!

Tehát egészen egyszerűen, lehetetlen, hogy a martingale rendszer segítségével, tartósan nyereségre tegyél szert! Ezen tehát csak az online kaszinó, és az oldal tulajdonosa fog pénzt keresni. Belőled. Persze ők is csak akkor, ha bedőlsz ezeknek a leírásoknak és pénz fizetsz be. Ami a te szemszögedből lehetséges az az, hogy a befizetett pénzedet mind-mind elveszíted...

Rulett bónuszok

A legtöbb hiszékeny ember, miután kipróbálta a martingale rendszert, és mélységesen csalódott, megpróbál a kaszinó bónuszokból pénzt szerezni. Téves leírások persze ebből is akadnak bőven.

Másrészt az előbb említett oldalak, vagy azok, amelyek az online kaszinó bónuszokkal foglalkoznak, bőszen ajánlgatják valamelyik online kaszinót, hogy ott bizony kiváló a bónusz ajánlat.

Hogyan is működnek a kaszinó bónuszok?

Ebbe a témába itt nem akarok túlzottan belemenni, mert a készülő könyvemben teljes részletességében ki fogom tárgyalni ezt a témát. Itt csak a legalapvetőbb dolgokkal foglalkozom.

A bónuszok lényege, hogy egy bizonyos összeget a kaszinóba befizetve, annak a dupláját jobb esetben annak többszörösét kapjuk.

Ezt a bónusz összeget, azonban csak akkor kérhetjük ki a bankszámlánkra, ha a bónusz összegét (esetenként  bónusz + a befizetésünk összegét) meghatározott alkalommal tétként megtesszük.

Ehhez persze nehezítő körülményként ki szokták kötni, hogy hány nap alatt szükséges ezt megtennünk, és mely játékokon játszhatunk.

Nézzünk meg egy konkrét példát, és vizsgáljuk meg, hogy a rulett esetén hogyan is végződne a kaland.

Induljunk ki abból, hogy a fent említett valamelyik pénzt keresni oldal által megadott linkre kattintunk.

Tehát tegyük fel, hogy beregisztrálunk az adott online kaszinóba, és befizetünk 100 €-t.

A kaszinó bónuszajánlata szerint még 100 €-t kapunk bónuszként. Az alaptőkénk tehát 200 €.

Az egyik ilyen fogadási feltétel szerint, ahhoz, hogy a bónusz kifizethető legyen, a bónusz összegének azaz a 100 €-nak a 25-szeresét kell tétként megtennünk 30 nap alatt.

Azaz 30 nap alatt 100 x 25 = 2500 € tétet kell tennünk. 

A legpoénosabb számomra az, hogy némelyik ilyen tuti ajánlatnál az oldal tulajdonosa olyan kaszinót adott meg ahol a bónusz felhasználási feltételei közt ott szerepel, hogy a bónusz a rulettre nem érvényes. Azaz fogadhatnánk a ruletten akárhányszor, és akármekkora tétekben az nem számítana bele a fogadási feltételekbe.

Ha mégis olyan kaszinót választunk ahol a rulett beleszámít a fogadásokba, ott általában a következő kitétel szerepel. A ruletten,..., játékokon a követelményekbe a megtett tét 10%-a számít bele.

Mit is jelent ez? Hát csak annyit hogy minden 1 € megtett tétünkből,csak 0,1 € számít bele a teljesített követelményekbe.

Eszerint nekünk nem 2500 €-t hanem 25000 €-t kell tétként megtennünk ahhoz, hogy a 100 € bónusz a miénk legyen!

A Kelly-féle tétrakási kritérium szerint, ahhoz hogy kiegyensúlyozottan, nagy veszteségek nélkül tudjunk játszani, mindig az alaptőkénk 1%-val kell fogadnunk.

Az alaptőkénk 200€  eszerint 2 €-os alaptétekkel tudunk fogadni.

25000 / 2 = 12500

Azaz 12500 darab 2 €-os tétet kell tennünk 30 nap alatt. Ez naponta 416,6 ~ 417 db tétet jelent.

Eszerint 30 napon át, minden nap, úgy egy órán át "nyomnunk kéne az ipart", ahhoz hogy nyerjünk 100 €-t!

Mielőtt bárki is belevágna ebbe a hülyeségbe, számoljuk ki az átlagos várható veszteséget.

Az európai rulettben (ahol csak 1 nulla található, és emiatt az esélyeink jobbak) a ház, azaz a kaszinó előnye 2,7%.

Az átlagos várható veszteség tehát:

Vá = 25000 x (2,7 / 100) = 675 €
   
 675 € > 200 €. Tehát az alaptőkénket mind elveszítenénk!
  
Összefoglalva tehát, az online rulett nagy üzlet. Csak éppen nem neked, hanem a kaszinó oldalak üzemeltetőinek, és azoknak akik ezt másoknak ajánlva pénzt keresnek a befizetések után.

Ezen pedig nem segít sem az, hogy megpróbálsz valamilyen bónuszt kihasználni, és az sem, hogy valamilyen tétrakási rendszert alkalmazol. Olyan tétrakási rendszer ugyanis amelyik önmagában elegendő lenne ahhoz, hogy előnyöd legyen a házzal szemben nem létezik.

Rulett oldalak feketelistája

Az alábbiakban azoknak az  oldalaknak a neveit szeretném feltüntetni, amelyek a fent említett módszerek valamelyikét hirdetik, és így próbálnak meg pénzt kicsikarni a gyanútlan személyektől.

A lista korántsem teljes. Ha tudsz még ilyen oldalakról, és esetleg ezen a listán nem szerepel kérlek küld el nekem e-mailben, de az is elegendő, ha a hozzászólásokban közlöd az oldal nevét. Előre is köszönöm!

A következő oldalak a Martingale módszert, vagy valamelyik másik tétrakási módszert mint nyerő tétrakási stratégiát hirdetve próbálják rávenni a látogatókat, hogy valamelyik javasolt online kaszinóba beregisztráljanak:

http://www.penzkereses-interneten.com/

http://ambrusblog.info/

http://rulettmodszer.com/

http://micgold.com/hogyan-kerestem-meg-a-penzt-a-bmw-535i-re/

http://www.ma-home-work.com/

http://penzneten.com/titok

http://szerencsespenz.c8.hu/

http://www.penzeso.com/

http://titkok.hu/

http://www.johangulat.com/

http://gyorspenz.net/

http://kaszino-rulett.netai.net/

http://www.moneywin24.com/hu/

http://atomhighstakes.com/onlinemunka/

http://rulettblog.freeblog.hu

http://kaszino.uw.hu/

http://interneteskaszinok.hu/rulett-taktika

http://revolutionarymoneysystem.com/25874526/

http://www.joshhelps.com/

http://marcellblog.info/2/?fb_action_ids=781329465225108&fb_action_types=og.likes

http://www.hogyan-lehet-penzt-keresni.com/

A következő oldalak rulett statisztikai programokat, vagy esetleg rulett botokat forgalmaznak. Ezek sikeressége azonban a fentebb leírt okok miatt szintén kétséges:

 http://rulettstrategiak.shp.hu/

 http://rulettmania.hu/

http://rulett-rulettstrategia-szerencsejatek.blog.hu/

http://members.chello.hu/hujo/rulett.htm

http://roulette-interceptor-1-0-0.soft-free-download.com/hu/

http://rulett-trendvadasz.blog.hu/

http://hu.rouletteacademy.net

http://www.roulettebotplus.com/

http://rulettstrategiak.net/rulett-szoftverek

Kérdésed, véleményed van?

Írj ide: billybones81@gmail.com